Most menjünk néhány lépéssel arrébb, a Szent Imre tértől jobbra, a Bástya üzletház mögött a központi körforgalom felé. Itt már nem csak a beton mennyisége a szembeötlő, hanem az a furcsa érzés, hogy bár minden adott lenne egy kellemes városi térhez, mégsem történik itt szinte semmi.
Ha néhány percig figyeljük az embereket, hamar feltűnik a különbség. Szinte mindenki csak áthalad. Az OTP, az üzletek, a parkolók vagy a Kossuth utca felé tart. Kevesen ülnek le, még kevesebben maradnak itt hosszabb időre. Pedig egy térnek éppen ez lenne a feladata. Nem csupán összekötni két pontot, hanem okot adni arra, hogy megálljunk, beszélgessünk, várjunk valakire, leüljünk egy fagylalttal vagy egyszerűen csak nézzük a várost.
A kavics formájú kőelemek első látásra érdekesek. Játékosak, szokatlanok, karaktert adnak a térnek. Csakhogy önmagukban még nem teremtenek közösségi teret. A nyári hőségben felforrósodnak, árnyék nincs fölöttük, körülöttük pedig kevés olyan zöldfelület akad, amely maradásra csábítaná az embert. Pedig eredetileg ennél többet tudtak. Néhány kőelem belsejében apró szökőkutak működtek. A csobogó víz nemcsak látványelem volt. Hangjával megtörte a városi zajt, a párolgás hűtötte a környezetet, a gyerekeket pedig játékra hívta. Idén nyáron ezek a vízjátékok nem működtek. A kövek megmaradtak, de elveszítették azt a funkciójukat, amely igazán életet vitt a térbe.
Pedig nem kellene mindent újrakezdeni. Ha a víz újra működne, a kövek köré árnyékot adó fák, évelő növények és virágágyások kerülnének, máris egészen más hangulata lenne ennek a helynek. Nem kellene zsúfolttá tenni, éppen ellenkezőleg: emberibbé. Sokszor azt gondoljuk, hogy egy városi tér értékét a burkolat minősége vagy a látványos utcabútorok adják. Pedig a valódi mérce sokkal egyszerűbb. Leülnek‑e rajta az emberek? Ha igen, akkor jó eséllyel működik. Ha mindenki csak keresztülsiet rajta, akkor valami hiányzik.
Az Újratervezés! sorozatban nem kész terveket szeretnénk bemutatni, és nem is azt állítjuk, hogy csak egyetlen jó megoldás létezik. Inkább arra keressük a választ, hogyan lehetne Veszprém köztereit úgy alakítani, hogy ne csak szépek legyenek, hanem valóban használjuk is őket. Mert egy tér nem attól lesz tér, hogy van neve, hanem attól, hogy az emberek szívesen időznek ott.
