A sírhely környékéről el kell távolítani a száraz leveleket, az égő mécseseket pedig távozás előtt minden esetben el kell oltani – írja a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Olyan hőálló mécsestartót javasolnak, amely nem tud felborulni, és nincs a közelében éghető anyag. A temetői hulladékgyűjtőkbe tilos izzó, forró tárgyakat dobni.
Ha a temetőben keletkezett tüzet vízzel vagy homokkal már nem lehet eloltani, haladéktalanul hívni kell a 112-es segélyhívó számot, és értesíteni kell a temetőgondnokságot.
A tűzmegelőzésről október 27-én, kedd délelőtt tartott közös sajtótájékoztatót a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Fiumei úti sírkertben. Mindenszentek és halottak napja alkalmából a következő napokban, hetekben többen keresik fel a temetőket. Ebben az időszakban a tűzesetek száma is megemelkedik, ezért a hatóságok fokozottan figyelnek a temetők és környékük biztonságára.
Dóka Imre tűzoltó őrnagy, a BM OKF helyettes szóvivője arról beszélt, hogy a kegyeleti időszakhoz köthető tüzeket jellemzően a temetőkben felügyelet nélkül hagyott, illetve az otthonokban meggyújtott mécsesek, gyertyák okozzák. Odafigyeléssel az ilyen esetek többsége megelőzhető.
Veszprém megyében 2025. november 2-án Mencshelyen történt temetői tűz: egy üvegmécses eltört, és meggyújtotta a közelében elhelyezett művirágot. A lángok másra nem terjedtek át, a tűz magától kialudt.
Sokan otthon gyújtanak gyertyát szeretteik emlékére, vagy halloweenre töklámpást készítenek. Az ezekhez kapcsolódó lakástüzek leggyakoribb oka, hogy a nyílt láng éghető anyag közelébe kerül, vagy felügyelet nélkül marad. A gyertyát, mécsest tűzálló tálra, a gyúlékony tárgyaktól távol kell helyezni, és egyetlen pillanatra sem szabad őrizetlenül hagyni.
A kültéri töklámpásokba nyílt láng helyett elemes LED-izzót javasolnak. A kertekben kizárólag kültéri használatra szánt elektromos égősorokat szabad elhelyezni.
