De vajon tényleg a karácsonyt várjuk ilyenkor, vagy inkább azt az érzést, amit az ünnep ígér? Miért tud örömet adni már maga a várakozás is, és mi történik akkor, amikor végre elérkezik a régóta várt pillanat? Át tudjuk élni igazán? Mircse Andrea pszichológus válaszol.
– Mi történik bennünk pszichológiai szempontból, amikor tudjuk, hogy közeleg egy örömteli esemény, jelen helyzetünkben a karácsony?
– Az ünnepek mindenki számára ismerősek, a családterápiában ezek olyan rítusok, amelyek megmutatják a család működését, sokszor kidomborítva, felnagyítva azt. Emiatt nagyon fontos információt nyújthat egy családterápián, hogy miként ünnepli a család a karácsonyt, hogy néz ki az ünnep. Amikor már közeleg, minden bizonnyal
egy cél fele haladunk.
A célok, tervek pszichológiailag egészséges elemei életünknek, mivel arra utalnak, hogy van remény az életünkben. Sokszor az ismert családi rítust várjuk, nem pedig mindenki karácsonyát: azt a karácsonyt, amit mi ismerünk. Akinek ez egy traumákkal tűzdelt emléksorozat, az általában nem várja a karácsonyt, sőt, kerüli az ünnepet, minimalizálva az emlékeztetőket. Az elkerülés gyakori tünet traumatizált egyéneknél. Elkerülés és fájdalom gyász alatt is megjelenhet, hiszen az ünnepek és évfordulók különösen érzékeny pontok lehetnek friss gyász esetén: ilyenkor meg kell szokni, hogy valaki nélkül folytatjuk az életünket, az ünnepek ennek a fájdalmas megszokásnak, elfogadásnak sarokkövei lehetnek.
Ám persze olyat is látunk, aki – a poszttraumatikus növekedésnek hála – más rítust alakít ki, a transzgenerációs átörökítést megelőzvén, olyat, amit tud várni és szeretni.
Amikor egy olyan örömteli eseményt várunk, amilyen egy ünnep, a saját előfeltevéseinket várjuk vele – azt, amilyennek mi ismerjük az ünnepet, de azt is várhatjuk, amit a kapitalizmus ígér: egy tökéletes családi összejövetelt, tele örömmel és ajándékokkal. Az idealizált ünnep képe ráadásul sokkal jobban betalál annál, aki érzelmileg deprivált, tehát úgy érzi, nagy szüksége van rá. Ilyenkor a fantázia a valódi szükségleteket takargatja. A cukormázzal leöntött karácsonyi marketing olyan illúziót kelt, ami segít letagadni a valóságot, a kapcsolataink terén. Mondhatjuk úgy is, hogy
feldíszíthetjük a szomorúságot égősorokkal.
– Hogyan képes már az előzetes várakozás is boldogságot adni? Lehet, hogy a várakozás jobb, mint maga az esemény?
– A várakozásban is van öröm, ahogy az advent szó jelentése (eljövetel, az Úr eljövetele) valamilyen örömteli eseményt sejtet, úgy minden örömteli várakozás képes
örömhormonokat felszabadítani.
Ez evolúciósan előnyös volt nekünk: amikor az ősember három órán át kereste a finom elemózsiát az erdő mélyén, és elképzelte, milyen jó lesz habzsolni azt, már dopamin szabadult fel benne, ez a dopamin növeli a motivációt. Van tehát egy igen nagy pozitív lökete a várakozásnak, ráadásul a függő viselkedéssel ellentétes: ha ki tudom várni, és elégséges ez a kicsi dopamin a várakozásnál, akkor jobban tudok örülni, mivel az ezután felszabaduló dopamin hosszabb ideig kitart, lassabban cseng le. Ezt modern neurobiológiai szlengként gyors és lassú dopaminnak nevezte el David JP Phillips a Betépve az élettől című könyvében. Lassú dopamin szabadul fel a testmozgás, olvasás, szerelmes szeretkezés, gyors dopamin szabadul fel TikTok görgetés, gyors egymásutáni egyéjszakás kalandok, szerfogyasztás esetén például.
Az ünnep előtti várakozás emiatt kifejezetten egészséges
21. századi kultúránk szempontjából: egy újabb esély arra, hogy lassú dopamint kapjunk, főleg, hogy nem minden nap ünnepnap.
– Mi a helyzet tehát a két dolog megélésével? Várakozás kontra ünnep.
– Valószínűleg akkor lesz jobb a várakozás, mint az esemény, ha
irreális elvárásokat
támasztunk az eseménnyel kapcsolatban, ilyenkor ürességérzéssel társuló csalódottság követheti magát az eseményt, tehát egy gyors dopaminkiürülés következhet be. Egy családi ünnepnél – ha már a hormonoknál tartunk – nagyon fontos vegyületek ugyanakkor a szerotonin, ami nagyrészt a megbecsültség, valahova tartozás érzéséből; és az oxitocin, ami a közösen eltöltött pillanatok, ölelések, összenézések, kötődés következtében szabadulhat fel.
– A csalódás oka tehát az irreális elvárás?
– A csalódás oka az illúzió. Tisza Katát olvasok most is, és ez az egyik legjobb szó, amely úgy kering könyveiben, mint szobában a hideg-meleg levegő. Vicces egyébként, hogy a Szakáll Péter illúziói című könyvben a pszichológus lilára festi a szoba egyik falát, mert szerinte a lila az illúzió színe, és erről az illúzióról hámozza le a rétegeket és érkezteti meg a valóságba klienseit. Azért vicces, mert az Advent színe is a lila, és egy lilaködös várakozást jelenthet mindazoknak, akik még nem jöttek rá, hogy
az ünnep nem hozhat sokkal jobbat.
Sokkal jobb alatt itt azt értem, hogy a családi kapcsolataink nem lesznek sokkal jobbak máról-holnapra. A karácsonyi vacsora nem lesz sokkal jobb, mint egy két héttel azelőtti vacsora. Az ember kifejezheti karácsonykor, hogy nagyon szeret valakit, népszerű például a karácsonyi lánykérés is, de jó esetben ez nem okoz nagy meglepetést az érintetteknek. A karácsony is csak egy nap az évben, fenyőillattal, és szaloncukorral, de akkor is csak egy ugyanolyan nap, mint a többi. A legtöbb napunk szürke hétköznap. Ezért a karácsony is lehet egy szürke hétköznap, vagy szürke délelőtt: mérgelődéssel, hogy miért nem úgy áll a fa, miért sült oda a bejgli, miért szól be ma is papa a mamának, aztán lehet egy meghitt este, ami a szürke délelőttre rakódik rá: itt vagyunk, és minden mikrotraumával együtt elfogadjuk egymást, és megesszük a halat, vagy a káposztát, ki mit, és értékeljük, hogy még itt lehetünk egymásnak.
– A boltok már hónapokkal korábban megteremtik az ünnepi hangulatot. Segít ez meghosszabbítani az örömöt, vagy éppen elvesz valamit az ünnep különlegességéből?
– Van egy varázsa annak, hogy Londonban például már október-novemberben karácsonyi pompában úszik az Oxford Street. Nem hiszem, hogy ez elvenne az ünnepből. Ami aggasztó inkább, az a fogyasztás és annak pusztító következményei. A klímaváltozást már a saját bőrünkön érezzük, nyáron is több erdőtűz pusztított a megyében, kiszáradt a Velencei-tó, és sorolhatnánk, de még mindig megvesszük a műanyagba csomagolt ajándékokat egymásnak. Az ember nem tanul a természeti katasztrófákból, vagy legalábbis nem eleget. Ez alól én sem vagyok kivétel, nagyon rövid ideig tudtam tartani magam egy zero-waste típusú ökoháztartáshoz. Sajnos a tagadásunk nem csak az ünnep hétköznapiságának szól, hanem a kapitalizmus okozta pusztításnak is karácsony tájékán…
Külön érdekesség, ami a nyelvben megmutatkozik: a skandinávoknak például külön szavaik vannak arra, hogy elidőznek egy kellemes tevékenység mellett, ilyen a dánoknál a hygge és hyggelig (jó hangulatú, meghitt beszélgetés családdal vagy barátokkal), a svédeknél a fika (lassú feltöltődés közös kávézás során). A magyarban nincsen ezekre megfelelő szó, és lassú közösségi élményeink sincsenek olyan mértékben, mint a skandinávoknak.
Sok magyar transzgenerációs öröksége a balsors, és meglepődünk egy miniszter ünnepi táncán.
Meg kell tanulnunk élvezni a pillanatokat, megérdemeltnek érezni az apró örömöket, és megtanulni elnyújtani a kellemes közös időtöltést.
– Hogyan tanulhatunk meg jobban várakozni?
– Magyarságunktól függetlenül a várakozás és az öröm kiélvezése egyéni személyiségjellemzőktől is függhet. Egy introvertált ember például jobban élvezhet egy baráti kávézást, egy szenzoros élménykereső pedig folyton az új kalandot keresheti. Személyiségjegyeinket nem tudjuk megváltoztatni, de egy digitális detox (médián eltöltött időnk csökkentése), és egy részletes terv segíthet a várakozás növelésében.
A várakozás örömteli, ha a céljaink valósak, a képességeinkhez igazítjuk őket.
Például, heti egyszer húsz perces tornát iktatok be, ha nem sportoltam jó ideje, és ez lendületet adhat a további kis tervekhez. Nagy gond akkor van, ha csak karácsonykor boldog a család, ha csak Hawaii-on érzi jól magát a barátnő, vagy ha csak az esküvőn érzi a mindent elsöprő szerelmet a pár. Nagy események esetleg lila illúziót hozhatnak, ami gyorsan le is cseng, ha kiderül, hogy nincs igazi érzelem mögötte. A hétköznapokban a mindfulness (jelentudatosság) segítségével tudunk jobban örülni a szürkeségnek: az ízek, tájak, beszélgetések értékelésével. Megpróbálhatunk nem az ünnepnek, nagy eseményeknek élni, de persze mindig szervezhetünk nagy dolgokat, ilyen lehet egy hosszabb külföldi út is. Próbáljuk meg elfogadni – és megismerni – a határainkat, akár álmodozásról, illúziókról, akár ünnepi készülésből adódó feszültségről van szó – nem vagyunk tökéletesek. Ahogy az ünnep sem tökéletes.
Szabó B. Eszter
