Az Év Kiállítása 2026 elismerésre jelölték a Laczkó Dezső Múzeum közösségi régészeti kiállítását – derül ki a Magyar Múzeumok oldal ismertetőjéből. A szakmai konferenciával egybekötött díjátadót október 19-én, hétfőn tartják a Pénzmúzeumban. A zsűri a 10 millió forint alatti és az e fölötti bekerülési költségű kiállítások kategóriájában egyaránt öt-öt pályázót választott a jelöltek közé.
A Szenvedélyből tudomány – Közösségi régészeti kutatások Veszprém vármegyében című időszaki tárlat május 28-án nyílt meg, és december 20-ig látogatható. Főkurátorai Felber Zsombor és Sziránszki Klaudia. A kiállítás azt mutatja be, hogyan dolgoznak együtt a múzeumi szakemberek, az önkéntesek, a helyi lakosok és a külföldről érkező résztvevők a kulturális örökség feltárásán és megőrzésén.
A díjat a Pulszky Társaság alapította 2010-ben. Évente egy-egy állandó, időszaki vagy akár virtuális kiállításon keresztül ismeri el a muzeális intézmények tudományos felkészültségét, kreativitását és a közönséggel való kapcsolatteremtését. Az idei pályázaton állandó és időszaki kiállítások indultak.
Római villától a világháborús leletekig
A veszprémi tárlat tizenegy, egy-egy kutatási projektre épülő tematikus egységből áll. A fémkeresős terepbejárások, a tervásatások, valamint a néprajzi és hadtörténeti kutatások eredményeit egyaránt bemutatja. A tárgyak az őskortól a római és középkori emlékeken át a 19. századi mindennapokig és a második világháborúig vezetnek.
Az egyik bemutatott helyszín az aszófői Kövesdi templomrom, ahol 2024–2025-ben folyt kutatás. Egy római kori villa területén a 13. században templom épült, részben az antik épület köveiből. A feltárásokon római épületmaradványok és a romok közé ásott Árpád-kori sírok is előkerültek.
A nagyvázsonyi, Kinizsi Pál sírjához kapcsolódó kutatásban 2022 és 2025 között négy kontinens 25 országából összesen 90 önkéntes vett részt. A múzeum munkatársai mellett helyi segítők és régészhallgatók is dolgoztak a helyszínen.
A kiállításon római kori pénzek, középkori éremkincsek és a balatonalmádi avar temető leletei is láthatók. A bor régészete című projekt egy 19. századi présház kutatását ismerteti. Ebben régészek és néprajzosok dolgoztak együtt: a mindennapi használat tárgyai mellett egy beépített római sírkő is előkerült.
A bándi Essegvár kutatásáról szóló egységben a jellegzetes középkori tárgyak mellett fémhulladékok és nehezen keltezhető vastárgyak is helyet kaptak. Ezekkel a tárlat a régészeti munka kevésbé látványos részét is megmutatja. Egy lelet értelmezéséhez nemcsak maga a tárgy, hanem a lelőhelye, előkerülésének körülményei és a közelében talált többi emlék is hozzátartozik.
Az anyag a múzeum saját gyűjteményére épül. A leletek többsége korábban sem kiállításon, sem publikációban nem szerepelt, így bemutatásuk a tudományos feldolgozás része is. Régészeti, néprajzi és történeti tárgyak, érmék, rekonstrukciók és tárgymásolatok egyaránt szerepelnek a tárlaton.
Az önkéntesek arca és munkája is megjelenik
A múzeum és az önkéntes fémkeresősök együttműködése 2015 körül még alkalmi közös munkákkal indult. Ezt később szervezett kutatási program váltotta fel, és létrejött az Utak Mentén Régészeti Tájkutató Csoport. A csoport elsősorban római kori és középkori utak mentén fekvő lelőhelyeket kutat.
A programnak jelenleg 25–30 aktív tagja van. Az önkéntesek terepbejárásokon és ásatásokon segítenek, de a leletek feldolgozásában, az irodai munkában és a múzeumi programokban is részt vesznek. A közös munka a tárgyak megtalálásán túl azok dokumentálására, értelmezésére és tudományos feldolgozására is kiterjed.
A kiállítás a fémkeresőzés szakmai feltételeire is kitér: az előkerülési hely dokumentálása, a leletek szakszerű kezelése és feldolgozása nélkül a tárgyak történeti összefüggései nem ismerhetők meg megfelelően. Az önkéntesek és a szakemberek eltérő tudással, felelősséggel és feladatokkal vesznek részt a kutatásban; a tárlat ezeket a különbségeket is bemutatja.
A bejárattal szemben kapott helyet az Önkéntes arcképcsarnok. A portrék mellett a résztvevők által választott leletek és személyes bemutatkozásaik szerepelnek. Elmondják, miért éppen az adott tárgyat választották, milyen élményük kötődik hozzá, és mit jelent számukra a közösségi régészet. A kurátorok szintén bemutatják saját kedvenc tárgyaikat.
A személyes történetek a tudományos magyarázatokat egészítik ki. A látogatók így nemcsak a leleteket ismerhetik meg, hanem azokat az embereket is, akik részt vettek a megtalálásukban és feldolgozásukban. A bemutató azt is szemlélteti, hogy a közönség már a terepi kutatásban és a leletfeldolgozásban bekapcsolódhat a múzeum munkájába.
