A régi fényképeket nézve először szinte azt kell megfejteni, mit látunk. A hegyek ismerősek, a Balaton is ugyanaz, Füred partvonala is felsejlik – csakhogy a vízben ott áll egy hatalmas, tornyos faépület.
És nem valami rövid életű látványosságról van szó. A balatonfüredi fürdőház több mint fél évszázadon keresztül hozzátartozott a város látképéhez. Generációk indultak el a partról a hosszú fahídon, hogy 168 méterrel beljebb megérkezzenek a Balaton egyik legkülönösebb épületéhez.
168 méter a Balaton fölött
Már maga az út is az élmény része lehetett. A fürdőház ugyanis nem a part szélén állt: egy 168 méter hosszú fahídon kellett kisétálni hozzá. A régi fényképeken különösen jól érzékelhető ez a távolság. A híd szinte eltűnik a Balatonban, mielőtt eléri a vízen álló épületet.
A ma ismert nagy fürdőházat 1889-ben nyitották meg, terveit Czigler Győző készítette. A korabeli beszámolók valóságos vízi palotaként írták le. A források a kabinok számában nem teljesen egységesek – kilencven és száz egyaránt előfordul –, de abban nincs vita, hogy az épület jóval több volt egyszerű öltözősornál. Magánfürdők, közös fürdőterek, ugródeszka és napozásra alkalmas tutajok is tartoztak hozzá.
Legfeltűnőbb részei a tornyai voltak. A részletes helytörténeti leírások tizenkét tornyot említenek, és a fényképeken jól látható, milyen erős ritmust adtak az egyébként hosszan elnyúló faépületnek.
Füreden már jóval korábban megpróbálták „megszelídíteni” a Balatont
Az 1889-es épületnek hosszú előtörténete volt. Balatonfüreden már a 18. században kísérleteztek azzal, hogyan lehetne kényelmesebbé és biztonságosabbá tenni a tóban való fürdőzést.
1783-ban Szily József Pest megyei alispán egy tutajszerű fürdőházat állíttatott fel. Nem bizonyult hosszú életűnek: négy évvel később egy vihar elpusztította. 1821-ben József nádor az arácsi partnál készíttetett fürdőhelyet, és ugyanebben az időben közcélú hidegfürdővel is próbálkoztak.
A 19. században aztán egymást követték a különböző megoldások. Ahogy egyre több vendég érkezett Füredre, a fürdők is nagyobbak és kifinomultabbak lettek. A Balaton lassanként már nem egyszerűen a savanyúvíz-kúrára érkezők elé táruló szép háttér volt: maga a tó vált az üdülés egyik főszereplőjévé.
Aki nem tudott úszni, azt kosárban engedték a Balatonba
Mai szemmel talán ez a fürdőház legkülönösebb része.
A mélyebb vízben álló épületnél gondolni kellett azokra is, akik nem tudtak úszni. Nekik kosárfürdők készültek: olyan, fából kialakított szerkezetek, amelyeket a vízbe lehetett ereszteni. A fürdőző így a Balaton vizében lehetett anélkül, hogy a mély víz veszélyt jelentett volna számára.
Az ötlet ráadásul nem az 1889-es fürdőházzal született. Egy 1838-ban Széchenyi István számára készült fürdőterven már szerepeltek olyan kabinok, amelyekből lépcső vezetett a vízbe merülő kosárba, és annak mélységét a tó vízállásához lehetett igazítani.
Az úszni tudóknak persze nem volt szükségük efféle segítségre. Őket mélyebb fürdőhelyek, ugródeszka és napozótutajok várták. Ha mai megfelelőjét keressük, a füredi épület leginkább egy víz fölé épített strand, uszoda és társasági találkozóhely különös keveréke lehetett.
Férfiak erre, nők arra
A 19. századi fürdőzésnek szigorú szabályai voltak. A férfiakat és a nőket elkülönítették, külön fürdőrészeket használtak, és természetesen a fürdőruhák is egészen mások voltak, mint ma. A férfiaknál a 19. század első felében kezdett terjedni a fürdőnadrág, női úszóruhát pedig az 1880-as évektől már kölcsönözni is lehetett Füreden.
Az elkülönítés csak jóval később kezdett oldódni. 1937-ben közös napozót alakítottak ki, így a fürdőház utolsó békebeli éveinek világa már egészen más lehetett, mint az 1889-es megnyitás idején.
Közben maga az épület állandó szereplője lett Fürednek. A Fortepan képein nemcsak önmagában jelenik meg: családi és társasági fotók hátterében is ott van, mintha ugyanolyan magától értetődő része volna a városnak, mint ma a Tagore sétány.
A fürdőház, a hajók és a régi Füred
A fennmaradt fényképekből az is látszik, mennyire más lehetett akkor a füredi vízpart. A fürdőház mellett gőzhajók érkeztek és indultak, kisebb csónakok ringtak a vízen, a parton pedig nyaralók és kirándulók sétáltak.
A Kelén gőzhajóról készült egyik Fortepan-felvételen egyszerre jelenik meg a balatoni hajózás és a fürdőház. A kép azért különösen érdekes, mert nem különálló műemlékként mutatja az épületet, hanem annak a mindennapi balatoni életnek a részeként, amelyhez eredetileg tartozott.
A jég majdnem elintézte
A vízre épített hatalmas faszerkezet legnagyobb ellensége természetesen maga a Balaton volt.
1943 tavaszán az olvadó jégtömeg nekiszorult a fürdőnek, megrongálta a bejárati részt és a hozzá vezető hidat. Olyan súlyos volt a helyzet, hogy az épület lebontása is felmerült.
Végül katonák mentették meg. Vörös János altábornagy intézkedésére a Bornemissza utászzászlóalj 120 katonája dolgozott a helyreállításon. A hidat egy hét alatt újjáépítették. Az új átjáró keskenyebb lett az eredetinél – kétméteres a korábbi három helyett –, de továbbra is 168 méteren vezetett a Balaton fölött. 1943. június 29-én adták át.
A fürdőház túlélte a jeget. A háborút már nem.
1944-ben még kinyitott
A következő nyáron, 1944 júniusában a fürdő még fogadta a vendégeket. Ez lett az utolsó szezonja.
A háború végén a német katonaság lefoglalta az épületet. A fennmaradt beszámolók szerint a nyugati részben aknákat és más robbanóanyagokat helyeztek el. 1945 márciusában robbanás pusztította el a fürdőház jelentős részét.
A történetnek ezen a pontján azonban óvatosnak kell lennünk. A visszaemlékezések még a robbanás pontos napját sem egységesen adják meg – március 24., 27. és 28. egyaránt előfordul –, és abban sincs teljes bizonyosság, pontosan milyen körülmények között következett be. Az biztos, hogy a középső és nyugati részek súlyosan megrongálódtak, és a fürdőházat többé nem építették újjá.
A háború utáni ínséges időszakban a megmaradt faanyag sem maradt sokáig a helyén. Amit lehetett, széthordtak, részben tüzelőnek.
A Balaton azonban még évekig őrizte a fürdőház nyomait. Több mint háromszáz cölöp maradt a tóban, amelyeket csak 1952-ben távolítottak el egy uszályra szerelt emelőberendezéssel.
Ma már nehéz odaképzelni
A régi fényképek talán éppen azért ennyire izgalmasak, mert nem romot mutatnak. Nem egy régen eltűnt épület maradványait látjuk rajtuk, hanem egy működő helyet: emberek sétálnak a hídon, hajók járnak előtte, csónakok ringanak mellette.
Aztán az ember megnézi ugyanezt a partszakaszt ma, és nincs ott semmi. A Fortepan képeinek köszönhetően legalább azt még láthatjuk, milyen volt, amikor Füred egyik legkülönösebb épülete nem emlék volt, hanem egyszerűen ott állt a Balatonban.
