– Mikor jutottunk el oda, hogy már nemcsak túlélni akartunk, hanem azt is tudni szerettük volna, miért vagyunk itt?
– A kérdés nagyon izgalmas, de rögtön az elején érdemes tisztázni: nem tudunk megnevezni egyetlen pillanatot, amikor az ember először feltette magának ezt a kérdést, nincsen írásos emlékünk arról, hogy az ember mikor kezdett el az élet értelmén töprengeni. Azt viszont megvizsgálhatjuk, milyen evolúciós változások tették egyáltalán lehetővé, hogy ez a kérdés megszülethessen. Fontos mozzanat, amikor az ember elkezdett előre gondolkodni.
– Meddig kell visszatekintenünk ahhoz, hogy lássuk, honnan indult az említett folyamat?
– Az ember speciális háttértörténete, hogy a fáról jött. S bár később eltűnt alólunk a fa, de jó sokáig tartott, amíg az egyik fáról ugrottunk a másikra, a szem-kéz koordinációnak igen fejlettnek kellett lenni. Pörögtek a millió évek, és az ember végül szavannás környezetbe kényszerült, ez pedig másfajta alkalmazkodást követelt meg tőle. Teljesen ki volt szolgáltatva, hiszen az ember nem odavaló, azaz egy nyíltabb, veszélyesebb környezetben kellett boldogulnia. Előnyössé vált, ha messzebbre látott, felismerte a veszélyt, és előre fel tudott készülni rá. Itt már használta a botot, megfogta a követ, vizsgálta, hogyan használhatná a saját javára. Ebben a folyamatban nemcsak az eszközhasználat fontos, hanem az is, hogy
az ember képes volt elképzelni egy még meg nem történt helyzetet.
Nemcsak akkor keresett valamit, amivel védekezhetett, amikor már megjelent a ragadozó, hanem előre gondolhatott arra is, hogy később szüksége lesz rá. A kézzel végzett próbálkozások fokozatosan a gondolkodás részévé válhattak: az ember már nemcsak a kezében forgatta a követ, hanem a fejében is képes lett különböző lehetőségeket végiggondolni.
– Tehát a jövő elképzelésének képessége eredetileg a túlélést szolgálta. Hogyan vezethetett ebből út az élet értelmének kereséséhez?
– Igen, az előre gondolkodás először nagyon is gyakorlati képesség volt. Az embernek tudnia kellett, hol talál majd élelmet, mikor fenyegetheti veszély, és milyen eszközre lesz szüksége. Később azonban a jövőre irányuló gondolkodás a társas kapcsolatokra is kiterjedt. A Homo erectus esetében például már megjelentek olyan viselkedésformák, amelyek arra utalnak, hogy az egyed nem kizárólag a saját pillanatnyi szükségleteit vette figyelembe: az élelmet hazavihette a közösség más tagjainak. Ezzel a gondolkodás túllépett az egyéni túlélés közvetlen keretein.
A lényeg, hogy az ember számára fokozatosan kitágult a világ,
nemcsak térben, hanem időben is. Képes volt felidézni a múltat, elképzelni a jövőt, mérlegelni a lehetőségeit, és számolni azzal, hogy a cselekedeteinek később következményei lesznek.
Ha már képes vagyok előre gondolkodni, akkor előbb-utóbb az is felmerülhet bennem: mi lesz velem?
Mi történik, ha meghalok? És ha nem pusztán a pillanatnyi szükségleteim kielégítése határozza meg a cselekedeteimet, akkor mi másért érdemes élnem?
– A halál, azaz a végesség felismerése lehetett a következő nagy fordulópont?
– Fontos állomás lehetett. A halálról való gondolkodás azonban szintén nem egyik napról a másikra alakult ki. A régészeti leletek között a neandervölgyi ember temetkezései különösen érdekesek. Ott már vannak arra utaló jelek, hogy a testet szándékosan, bizonyos módon helyezték el, egyes lelőhelyeken pedig a sírba tett tárgyakra, illetve a virágpor jelenlétére is felfigyeltek a kutatók. A temetés önmagában nem bizonyítja, hogy az ember már filozófiai értelemben kereste az élet értelmét, arra azonban utalhat, hogy a halott nem egyszerűen egy eltávolítandó test volt a közösség számára. Képzeljük el, mit jelenthetett egy hozzátartozó elvesztése: az ember hiányolta őt, emlékezett rá, gyászolta, és közben olyan álmokat élhetett át, amelyekben a halott újra megjelent. Ebből kialakulhatott az a képzet, hogy az elhunyt valamilyen formában továbbra is létezik. Nem tudjuk pontosan, milyen elképzelései voltak a neandervölgyieknek a halál utáni létről, de
a halottak elhelyezésének és a gyásznak a nyomai azt mutatják, hogy a halál nem csupán biológiai eseményként volt fontos.
Érzelmi, közösségi, talán a világ egészére vonatkozó jelentést is hordozhatott. És ha az ember már azt kérdezi, hová lett az, akit szeretett, akkor előbb-utóbb az is felmerülhet: mi a helyünk ebben a világban?
– Gondolhatnánk, hogy az élet értelmén való töprengés a modern ember „luxusa”. Amíg háborúk, éhínség vagy közvetlen veszélyek fenyegetik az embert, aligha jut idő ezen filozofálni.
– Ha valaki közvetlen életveszélyben van, akkor a túlélés kerül előtérbe, ez törvényszerű. Ilyenkor a következő óra, a következő nap átvészelése lehet a legfontosabb feladat, nem feltétlenül az élet egészének értelmén gondolkodik, hanem azon, hogyan maradhat életben.
Nem véletlen, hogy a koncentrációs táborokban az öngyilkosságkésztetés jóval alacsonyabb volt, mint azután, hogy megszűnt az a borzalom.
De ebből nem következik, hogy az élet értelmének keresése kizárólag a modern kor sajátossága lenne. Egyértelmű, hogy az élet több a szükségletek kielégítésénél.
– S erre érdemes mielőbb ráeszmélni?
– Ha az ember hosszú távon kizárólag arra rendezkedik be, hogy valahogy átvészelje a napokat, akkor előfordulhat, hogy később úgy tekint vissza az életére: túléltem, de vajon éltem is? Az élet értelmének keresése számomra azt is jelenti, hogy megpróbáljuk tartalommal megtölteni a rendelkezésünkre álló időt. Meg kell kérdeznünk magunktól, mi okoz örömet, mit tartunk fontosnak, miért vagyunk hajlandók erőfeszítést tenni. Ebben a gondolatmenetben fontos szerepe van Viktor Frankl bécsi pszichiáternek, a logoterápia megalkotójának. Frankl túlélte a náci koncentrációs táborokat, és tapasztalataiból, valamint pszichoterápiás munkájából kiindulva különösen sokat foglalkozott az élet értelmének kérdésével. A logoterápia központi gondolata, hogy az ember számára az értelem keresése alapvető jelentőségű. Frankl szerint nemcsak a múltunk és a bennünket ért traumák határozhatják meg az életünket: az is számít, hogy van‑e olyan jövőbeli célunk, amely felé elindulhatunk. A múltat nem tudjuk megváltoztatni,
a történtek megtörténtek, és a fájdalmas tapasztalatok nyomot hagyhatnak bennünk.
De a jövő felé fordulva találhatunk olyan feladatot vagy célt, amely segít abban, hogy ne kizárólag a múltunk határozza meg a jelenünket.
– A jövő is meghatározhatja a jelenünket?
– Frankl megfigyelései szerint például súlyos szenvedések és traumák mellett is lehetséges olyan célokat találni, amelyek segítenek az embernek továbbmenni. A nehéz élményekbe bele lehet ragadni, de az ember képes lehet arra is, hogy a jövő felé forduljon. Frankl lelki betegségben szenvedő, valamint panaszmentes emberek élettörténetét hasonlította össze. Különbséget nem a traumák számában vagy súlyosságában talált, hanem az életcélok tekintetében fedezett fel. Aki talált valamilyen életcélt, az túl tudott lépni a traumáin. Érdemes volt felkelnie reggel, örömöttalált valamiben, alkotott, tanult vagy kapcsolatban maradt másokkal. A múlt húzhat visszafelé, a jövőbeli cél viszont előre. Ezért lehet az értelem megtalálása fontos lelki erőforrás.
– Frankl elmélete mit jelenthet a mindennapokban?
– A célok megnevezése a folyamat része: az egyik az alkotás és a cselekvés, amikor valamit létrehozunk, elvégzünk egy feladatot, hozzáteszünk valamit a világhoz. Ez lehet tudományos munka, művészeti alkotás, egy másik ember segítése vagy egy olyan tevékenység, amit mi magunk fontosnak tartunk. A második az élmények befogadása, megélése: egy erdei séta, a madarak hangja, egy jó könyv, egy kiállítás vagy egy szeretett emberrel töltött idő olyan élmény lehet, amely önmagában is jelentőséggel bír. A harmadik lehetőség akkor válik különösen fontossá, amikor az ember olyan helyzetbe kerül, amelyen már nem tud változtatni. Ilyenkor a hozzáállásában, a méltóság megőrzésében, a kapcsolatai rendezésében vagy a helyzet elviselésének módjában is találhat értelmet. Nem kell minden fájdalomban valamilyen magasabb rendű célt keresnünk, inkább arról van szó, hogy még a lehetőségeink beszűkülésekor sem feltétlenül tűnik el minden, aminek jelentősége lehet.
– Keres célt vagy értelmet valaki, aki pontosan tisztában van azzal, hogy kevés ideje maradt?
– A válasz egyértelmű igen. Egykor dolgoztam onkológiai osztályon, ott az ember olyan helyzetekkel is találkozik, ahol pontosan látja, a gyógyulás már nem reális lehetőség. Van, aki ilyenkor is képes még rendezni a kapcsolatait, elbúcsúzni a hozzátartozóitól, bocsánatot kérni, megbocsátani, vagy egyszerűen elmondani azt, amit addig nem tudott.
Az élet végén is adhat értelmet egy beszélgetés, egy zene, egy találkozás vagy az a felismerés, hogy az ember a maga módján teljes életet élt.
A hospice szemlélet egyik fontos eleme éppen az, hogy a fájdalom enyhítése mellett az emberi méltóságot, a kapcsolatokat és a megmaradó idő értékét is figyelembe vegyük. Nemcsak az számít, mennyi időnk van hátra, hanem az is, hogy azt az időt mivel tudjuk megtölteni. Kopp Mária kutatásai szerint, 4 évvel nő meg annak a nyugdíjasnak a várható élettartama, aki legalább egy kisállatról gondoskodik. Az állatot gondozni kell. Ez éppen elegendő megtartó életcél.
– Vajon minden ember felteszi magának minimum egyszer a kérdést: mi az életem értelme?
– Sok ember úgy éli le az életét, hogy soha nem teszi fel, vagy felteszi, de nem talál rá választ. Úgy hiszem, nem árt gondolkodni azon, hogy miért élünk, és milyen célokat szeretnénk elérni. Hinni kell abban, hogy az ember képes változtatni a saját életén, sőt még a megszokott módszerein is.
Persze az ember gondolkodása és az élethez való viszonya a történelem során folyamatosan változott. Más válaszokat adtak erre a kérdésre az ókori görög filozófusok, a középkor emberei és a különböző vallási kultúrák képviselői. A jövőben, például a mesterséges intelligencia fejlődésével, szintén új válaszok születhetnek.
A különböző korszakok és kultúrák eltérő értékeket tartanak fontosnak. A keresztény kultúrában például hangsúlyos lehet az Istennek tetsző, erkölcsös élet. A fogyasztói társadalom ezzel szemben gyakran a fogyasztást, a pénzt és az anyagi jólétet állítja a középpontba. A fogyasztói társadalom azt sugallhatja, hogy a boldogságot a vásárlással, a fogyasztással és az anyagi javak megszerzésével érhetjük el. A reklámok gyakran azt az üzenetet közvetítik, hogy akkor lehetünk boldogok, ha bizonyos termékeket fogyasztunk vagy megfelelő anyagi helyzetben vagyunk.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a pénz és a gazdagság önmagában értelmes vagy teljes életet biztosít,
a beteljesedett élet nem feltétlenül függ össze a gazdagsággal. Az ember nem kizárólag attól élhet boldog és hasznos életet, hogy sok pénze van.
Ha felismerjük, hogy a jelenlegi életünk nem az, amire igazán vágyunk, új célokat kereshetünk. Az életcél megváltoztatása nem feltétlenül jelent kudarcot; akár a fejlődés jele is lehet.
