Olyan vehemenciával, mintha valamennyien titokban a Tiszára szavaztak volna, és most becsapott választóként kérnék vissza a voksukat.
Az embernek már-már könny szökik a szemébe ettől a hirtelen támadt demokratikus érzékenységtől. Tizenhat évig valahogy nem voltak ennyire kényesek a választási ígéretek betartására.
Csak egy apróságról feledkeznek meg.
Magyar Péter egyik legfontosabb ígérete éppen az elszámoltatás volt. Hogy véget vetnek a következmények nélküli országnak, feltárják az előző hatalom disznóságait, és akik loptak, csaltak, visszaéltek a hatalmukkal, azoknak nem egy jól fizető felügyelőbizottsági állás, hanem adott esetben a vádlottak padja jut.
És alighanem sokan éppen ezért szavaztak a Tiszára. Nem azért, hogy ugyanaz a társaság ezentúl más színű nyakkendőben folytassa, ahol abbahagyta.
Így aztán van valami egészen bájos abban, ahogy a bukott hatalom hívei egyre türelmetlenebbül követelik az ígéretek teljesítését. Pedig ha Magyar Péter komolyan veszi, amit ígért, könnyen lehet, hogy néhányan még visszasírják azokat az időket, amikor a politikusok nem tartották be a választási ígéreteiket.
Erről nekem A tanú egyik jelenete jut eszembe. Pelikán Józsefet kivégzésre kísérik, ám a börtönudvaron nem várja senki. Se hóhér, se akasztás. Mire maga a halálraítélt kezdi türelmetlenül szólongatni a hiányzó végrehajtót:
– Doktor Kotász! Doktor Kotász!
A fideszesek helyében azért nem sürgetném ennyire.
(A véleménycikkek a szerzők személyes álláspontját tükrözik, amely nem feltétlenül egyezik meg a szerkesztőség véleményével.)
