A Kossuth Lajos utcából kiszögellő tér, a Főposta tér Veszprém egyik legfontosabb gyalogos útvonala. Naponta ezrek haladnak át rajta. Mégis ritkán jut eszünkbe úgy tekinteni rá, mint egy olyan helyre, ahol érdemes lenne megállni. Pedig egy város főutcája, főtere ennél sokkal többet jelent.
A legjobb európai városokban ezek a terek nem egyszerű közlekedési útvonalak. A város nappalijai. Olyan helyek, ahol az emberek nem sietnek, hanem időt töltenek. Találkoznak, beszélgetnek, leülnek egy kávéra, a gyerekek játszanak, az idősek megpihennek egy padon. A közterület nem üresen hagyott hely a házak között, hanem maga is része a városi életnek.
A mostani sétány ezzel szemben inkább folyosóként működik. A legtöbben áthaladnak rajta, mert valahová igyekeznek. A burkolat széles, a növényzet szigetszerű, a nyári forróságban pedig kevés hely kínál valódi felüdülést. A teraszok ugyan életet visznek az utcába, de a közterület nagy része még mindig inkább a haladást, mint a maradást szolgálja.
A látványterven ezért nem egyszerűen több fát ültettünk. Megpróbáltuk új szerepet adni az egész utcának. A kétoldali fasor végigkíséri a sétányt, a nagy lombkoronák árnyékot adnak, a burkolatot évelőágyások, díszfüvek és esőkertek törik meg. A tér közepén sekély vízjáték jelenik meg, amely nemcsak látványos, hanem a legforróbb napokon hűti is a környezetet. A padok természetes módon kapcsolódnak a növényzethez, a teraszok pedig nem különálló szigetek, hanem a közterület szerves részei.A legfontosabb változás azonban nem a fákban vagy a vízben rejlik.
Hanem abban, hogy a tér funkciója megváltozik. Már nem csupán átvezet valahová, hanem okot ad arra, hogy megálljunk. Egy kisgyerek mezítláb szalad át a vízjátékon, két egyetemista a padon beszélget, egy nagyszülő az unokáját figyeli, miközben a kávéja lassan kihűl. A város ugyanaz marad, de egészen másképp kezd működni.
Mindez ma már nem pusztán esztétikai kérdés. A klímaváltozás miatt a városi köztereket új szemmel kell néznünk. Egy árnyékot adó fa ma már nem csupán dísz, hanem természetes légkondicionáló. Egy sekély vízfelület nem csupán látványosság, hanem a mikroklíma része. Az esőkertek nemcsak szépek, hanem a hirtelen lezúduló csapadékot is helyben tartják. Amit régen parképítészetnek neveztünk, ma egyre inkább alkalmazkodás a megváltozott éghajlathoz.
Az Újratervezés! sorozat továbbra sem kész terveket mutat be. Ezek a látványtervek nem azt állítják, hogy pontosan így kellene átalakítani Veszprémet. Inkább egy kérdést tesznek fel.
Mi lenne, ha a város köztereit nem elsősorban burkolatokban és négyzetméterekben mérnénk, hanem abban, mennyire szeretnek ott lenni az emberek?
Mert egy jó főutca végén nem az a legfontosabb kérdés, milyen gyorsan értünk át rajta. Hanem az, hogy volt‑e kedvünk egy kicsit maradni.
