Géczi János Kentaur – hasított plakátok című kiállítása a balácai Villa Romanában, a Szilénosz a vastag avarban című verséből készült mozgásművészeti performansz pedig a Magyar Nemzeti Múzeumban kapcsolta össze a régészetet, az irodalmat és a képzőművészetet. A budapesti eseményen a kiállítás katalógusát is bemutatták.
A Nemesvámos közelében található Villa Romana Baláca az ókori Pannonia egyik jelentős régészeti emlékhelye. A feltárt villagazdaság épületei, mozaikjai és falfestményei a római kori élet tárgyi emlékeit őrzik, a romkert azonban nem kizárólag a múlt bemutatásának helyszíne. Géczi János képzőművészeti kiállítása arra is lehetőséget teremt, hogy a látogató a történeti környezetben a jelenkor vizuális kultúrájának nyomaival találkozzon. A Kentaur – hasított plakátok című tárlat 2026. október 31-ig látogatható.
Géczi munkáinak alapanyagát különböző városok utcáin talált, tépett, roncsolódott plakátok adják. A felületek nem egyszerűen képhordozók: magukon viselik a környezet, az időjárás és az emberi beavatkozás nyomait. A művész kiválasztja, lehasítja, majd tovább alakítja ezeket a rétegeket, amelyek így egyszerre őrzik eredeti környezetük nyomait és válnak új kompozíciók anyagává. A dekollázsok között nagy méretű, több méter kiterjedésű munkák és apróbb darabok is szerepelnek.
A plakátok korábbi rendeltetésük szerint a köztereken üzeneteket közvetítettek, hirdettek, figyelmet követeltek. A leszakadt, egymásra tapadt papírrétegek azonban már nem olvashatók a maguk eredeti teljességében. Szövegtöredékek, színfoltok, szakadásvonalak és egymást részben elfedő felületek maradnak utánuk. Géczi nem állítja helyre az elveszett egészet, hanem a sérüléseket is a kompozíció részévé teszi. A plakát így nem pusztán egy korábbi városi látvány maradványa, hanem az időbeli változás dokumentuma is.
A művek különös jelentést kapnak a római villagazdaságban. A falak és a mozaikok az egykori építők és használók világáról tanúskodnak, a modern városokból származó plakátok pedig egy másik civilizációs környezet töredékeit hozzák közéjük. A kétféle anyag között nincs közvetlen történeti folytonosság, mégis hasonló kérdéseket vetnek fel: mi marad meg egy kultúrából, miként alakul át az eredeti rend, és milyen nyomok alapján következtethetünk arra, ami már nem hozzáférhető.
A dekollázsok nem utánozzák az antik művészetet, és nem díszítik a régészeti környezetet. Saját anyagukkal, roncsolt felületeikkel lépnek kapcsolatba a romokkal. A kiállítás helyszíne ezért nem semleges háttér: a történeti tér módosítja a képek olvasatát, a kortárs munkák pedig új, némelyeknek szokatlan nézőpontból láttatják a régészeti emlékeket. A látogató két, egymástól távoli korszak anyagi maradványaival találkozik, és maga teremthet közöttük kapcsolatot.
A Szilénosz-fejtől a versig és a mozdulatig
A balácai leletek kortárs utóéletének másik fontos eseménye a Magyar Nemzeti Múzeum október 15-i programja volt. A budapesti Lapidáriumban ünnepélyesen bemutatták azt az antik szatírfejet, amelyet tavasszal Szabadváry Tamás régész talált Balácán. A lelet nem csupán régészeti tárgyként került a közönség elé: Géczi Szilénosz a vastag avarban című versének ihletője is lett, a 250 soros költemény pedig a Forte Társulat mozgásművészeti előadásában kapott új formát.
A szatírok a görög–római mitológia Dionüszoszhoz kapcsolódó alakjai. Szilénosz, a mitológiai hagyomány egyik különös figurája, Dionüszosz nevelőjeként és kísérőjeként is ismert. Az antik szatírfej és a hozzá társított mitológiai alak neve így egyszerre nyit utat a régészeti értelmezéshez és az irodalmi képzelethez. A lelet konkrét anyagi jelenléte és a hozzá kapcsolódó kulturális emlékezet nem ugyanaz, de a kettő egymást gazdagítja.
Géczi verse a tárgyra adott költői válasz. A régészeti lelet a maga anyagiságában maradt fenn: egykor egy nagyobb egészhez tartozott, amelynek rendeltetését, környezetét és használatát a kutatás próbálja rekonstruálni. A költészet más módon közelít hozzá. Nem a hiányzó részek tudományos pótlására törekszik, hanem arra, hogy a töredékből kiindulva érzékelhetővé tegye az idő, a test és az emlékezet összefüggéseit. A címben megjelenő vastag avar a megtalálás és az elfedettség képzetét is felidézi: azt a természetes réteget, amely alatt egy korábbi világ tárgyai rejtőzhetnek.
A hosszúversből Horváth Csaba Harangozó Gyula-díjas rendező-koreográfus készített mozgásművészeti performanszt. A Forte Társulat előadásában Földeáki Nóra és Horkay Barnabás vett részt. A szöveg ebben a formában nem egyszerűen felolvasott irodalmi műként jelent meg, hanem a testek mozgásán keresztül is értelmezhetővé vált. A gesztusok, a térbeli viszonyok és a mozdulatok időtartama olyan jelentésrétegeket nyithatnak meg, amelyeket az olvasás másként tesz hozzáférhetővé.
A színházi átalakítás során a vers nem veszti el irodalmi önállóságát, de új közegbe kerül. A szavak ritmusa és képi világa a mozgásban fizikai tapasztalattá alakul: a néző nemcsak hallja a szöveget, hanem a testek térbeli jelenlétén keresztül érzékeli is. Az antik fej, a kortárs költemény és a performansz három különböző módon közelít ugyanahhoz a kulturális örökséghez. A régészet a tárgy eredetét és történetét kutatja, az irodalom nyelvi formát ad a vele való találkozásnak, a mozgásszínház pedig a test eszközeivel értelmezi újra a verset.
A Nemzeti Múzeum rendezvényén a lelet bemutatását követően került sor a performanszra, majd Géczi János Kentaur – hasított plakátok című balácai kiállításának katalógusát ismertették. A kerekasztal-beszélgetésen Géczi János, Kurdy-Fehér János kurátor és Szabadváry Tamás régész vett részt, a beszélgetést Kőhalmi Andrea moderálta. A program így a frissen megtalált ókori tárgytól a kortárs művészeti alkotásokig vezetett, miközben a különböző értelmezési módokat is egymás mellé állította.
A katalógus a kiállítás dokumentálásán túl a plakátokból létrehozott művek értelmezéséhez is támpontokat kínál. A balácai térben látott munkák ugyanis nem választhatók el teljesen attól a folyamattól, amelyben az utcai felületek töredékei műalkotássá alakultak. A kiadvány a tárlat vizuális anyagát és gondolati összefüggéseit olyan formában teszi hozzáférhetővé, amely a helyszíni látogatás után is továbbvihető.
A két esemény közös pontja nem egyszerűen az antikvitás iránti érdeklődés. Inkább az a kérdés, hogyan válhat egy fennmaradt tárgy vagy egy sérült felület a jelen tapasztalatának részévé. A balácai plakátok városi rétegei és a földből előkerült szatírfej eltérő történeteket hordoznak, de mindkettőnél a hiány, a sérülés és a fennmaradás teszi láthatóvá az idő munkáját. Az egyik esetben a kortárs képzőművészet alakítja át a korábbi nyomokat, a másikban egy régészeti lelet indít el irodalmi és színpadi folyamatot.
A régészeti terület és Géczi János kiállítása október végéig látogatható a Villa Romana Balácában.
