2016. április 26-án Schiffer András, az LMP akkori politikusa a parlamentben az MNB-alapítványok botrányáról beszélt. Szerinte Matolcsy Györgynek nem fizetésemelés járna, hanem egy civilizált országban „vezetőszáron viszik el”, ha az ügyészség a helyén lenne.
Tíz év telt el. A vezetőszár előkerült, Schiffer álláspontja viszont megváltozott.
Most harminckét aláíróval jelent meg A jogállami büntető igazságszolgáltatás tíz pontja című állásfoglalás, amelynek egyik kifogása éppen az, hogy gyanúsítottakat bilincsben, vezetőszáron, kamerák előtt kísérnek el a hatóságok.
Az egykori ellenzéki politikus ma ügyvédként az ártatlanság vélelmére, az emberi méltóságra és az arányosság követelményére figyelmeztet. Fontos elvek ezek. Olyannyira, hogy 2016-ban is azok voltak.
Persze az akkori kijelentés politikai retorika volt, a mostani állásfoglalás pedig jogi követelményeket fogalmaz meg. Csakhogy éppen egy jogásztól várható el, hogy a politikai indulat hevében se feledkezzen meg azokról a garanciákról, amelyekre később mások védelmében hivatkozik.
Amikor a jogállamnak neve is van
A tíz pont alapelveivel nehéz vitatkozni. Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, a letartóztatás nem büntetés, a bilincs alkalmazását indokolni kell, a büntetőeljárás pedig nem szolgálhat politikai bosszút.
Akkor sem, ha a gyanúsított egy korábbi hatalom befolyásos szereplője.
A nyilatkozat azonban nagyon is konkrét politikai helyzetben született. Joggal merül fel tehát a kérdés: az aláírók mikor és milyen ügyekben álltak ki korábban ugyanezekért az elvekért?
Mert a jogállam nem akkor kezdődik, amikor a saját politikai közegünkből kerül valaki a vádlottak padjára. És nem akkor ér véget, amikor az ellenfelünk kerül oda.
A névsor is beszédes
Az aláírók között ott van Navracsics Tibor, Répássy Róbert, Stumpf István, Szili Katalin, Fodor Gábor, Hack Péter, valamint több korábbi alkotmánybíró, miniszter és országgyűlési képviselő.
Különböző politikai múltú emberek, akik most közösen figyelmeztetnek a jogállami garanciák veszélyeztetésére. Ez akár örvendetes is lehetne. Csakhogy többen maguk is részesei voltak annak a politikai rendszernek, amelynek működése alatt az igazságszolgáltatás függetlenségéről éles viták folytak.
Vajon ugyanilyen határozottsággal tiltakoztak akkor is, amikor civileket értek vitatott hatósági intézkedések? Amikor Iványi Gábor idős lelkészt hivatalos személy elleni erőszakkal összefüggésben meggyanúsították, majd vádat emeltek ellene? Vagy amikor munkatársát, Ónodi Istvánt lelkészt bilincsben vitték el a NAV nyomozói?
A mostani aláíróktól ezekben az ügyekben nem találtunk hasonló közös kiállást. Pedig az ártatlanság vélelme és az emberi méltóság akkor is ugyanannyit ért, mint ma.
A bilincs nem bizonyíték
Attól, hogy valakit bilincsben vezetnek el, még nem bűnös. De attól sem válik ártatlanná, hogy neves jogászok tiltakoznak a bilincselése ellen.
A hatóságoknak bizonyítaniuk kell a gyanút, a bíróságoknak pedig önállóan kell mérlegelniük a kényszerintézkedések indokoltságát. A politikai hovatartozás sem felmentést, sem súlyosabb bánásmódot nem indokolhat.
A mostani állásfoglalás éppen ott válik vitathatóvá, ahol általános jogállami elvekből konkrét ügyekre vonatkozó ítéleteket fogalmaz meg. Egyes letartóztatási indokokat eleve abszurdnak minősít, a szabadságelvonást pedig hatalmi erődemonstrációként írja le.
Ezek súlyos állítások, amelyekhez az egyes ügyek körülményeinek és a bírói döntéseknek az ismerete szükséges. A politikai látványossággá tett büntetőeljárás veszélyes, de a jogszerűség kérdését politikai nyilatkozatok sem dönthetik el.
Ki fogja a vezetőszár másik végét?
Schiffer Andrásnak természetesen joga van megváltoztatni a véleményét. Ahhoz is, hogy ma olyan emberek jogait védje, akiket tíz évvel ezelőtt még vezetőszáron vitetett volna el.
A kérdés inkább az, hogy ugyanezek az elvek hol voltak, amikor mások szorultak volna védelemre. És vajon a mostani harminckét aláíró ugyanilyen határozottan kiállna‑e értük, ha holnap ismét más politikai oldal emberei kerülnének a hatóságok kezére?
Mert a vezetőszárnak két vége van. Az egyiken az áll, akit elvezetnek. A másikon az, aki vezeti.
(A véleménycikkek a szerzők személyes álláspontját tükrözik, amely nem feltétlenül egyezik meg a szerkesztőség véleményével.)
