A vádirat szerint a lezáródó sorompórúd a piros jelzés ellenére behajtó autónak ütközött és letört a csopaki vasúti átjáróban. A 2025. november 1-jén reggel történt baleset miatt a Veszprémi Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolja a 77 éves férfit – közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.
A sofőr Veszprém felől a 71-es főút irányába haladt, amikor behajtott a fény- és félsorompóval biztosított átjáróba. Miután észlelte a balesetet, a szomszédos utcába tolatott, hogy ne akadályozza a forgalmat. Kiszállt, a letört csapórudat a tartóoszlopnak támasztotta, majd jelezte a történteket a Balatonfüredről érkező vonat vezetőjének. Értesítette a rendőrséget is, és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen maradt.
A sorompó helyreállításáig az átjáró biztosítása nem volt teljes értékű, ami az ügyészség szerint veszélyt jelentett a vasúti közlekedésben részt vevők testi épségére. Személyi sérülés nem történt, a sorompóban azonban anyagi kár keletkezett.
Az ügyészség azt indítványozta a Veszprémi Járásbíróságnak, hogy tárgyalás nélkül, büntetővégzésben szabjon ki pénzbüntetést, és tiltsa el a vádlottat a járművezetéstől.
