Természetvédelem

Alig maradt érintetlen partszakasz a Balatonnál

A tópart közel 80 százalékán már található valamilyen építmény a víztől számított száz méteren belül

Küldés üzenetben

A Balaton partjának mindössze 21,4 százalékán nincs építmény a víztől számított száz méteren belül. A természetvédők a további nagyberuházások felfüggesztését sürgetik, és azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy egyes partszakaszokon már meglévő létesítményeket bontsanak vissza.

Fotó: MÁV-csoport

A Balaton partjának 55 százaléka már beépített, a déli parton pedig 75 százalék ez az arány – mondta Éger Ákos, a Magyar Természetvédők Szövetségének ügyvezető elnöke az Indexnek adott interjújában. A szakember szerint a természetes partszakaszok fogyatkozása a tó ökológiai működését veszélyezteti.

Az SOS Balaton kezdeményezés interaktív térképen mutatja be a tópart beépítettségét. Az OpenStreetMap adataira épülő vizsgálat szerint a partvonal 22,5 százalékán található építmény tíz méteren belül, 46,1 százalékán harminc méteren belül, száz méteren belül pedig már 78,6 százalék ez az arány. A számításba nemcsak az épületeket, hanem a kikötőket, mólókat, utakat, sétányokat és a vasutat is beleszámították.

Éger Ákos szerint a természetes part nem csupán tájképi érték: tisztítja a vizet, élőhelyet biztosít, és kapcsolatot teremt a tó és vízgyűjtő területe között. Ha ezek a természetes folyamatok megszűnnek, a Balaton egészséges működésének fenntartásához egyre több mesterséges beavatkozásra lehet szükség.

A már engedélyezett beruházásokat is felülvizsgálnák

Az öt természetvédelmi szervezet által indított SOS Balaton kezdeményezés azt kéri a kormánytól, hogy függessze fel a megmaradt természetes partszakaszokat veszélyeztető nagyberuházásokat. Az érintett területek állami tulajdonba vételét és egy 15–30 milliárd forintos Balaton-védelmi alap létrehozását is javasolják.

A kezdeményezés egyik közvetlen előzménye a fonyódi Pogányvölgyi-víz torkolatához tervezett beruházás. A természetvédők attól tartanak, hogy az építkezés a déli part egyik utolsó természetes vízbefolyásának környezetét károsítaná.

Éger Ákos szerint az évtizedekkel ezelőtt kijelölt fejlesztési területek beépíthetőségét az időközben megváltozott éghajlati és ökológiai körülmények miatt is felül kellene vizsgálni. A civilek a Balatoni Vízparti Terv újragondolását szorgalmazzák.

Az MTVSZ vezetője az interjúban arról is beszélt, hogy egyes területeken akár a már megépült infrastruktúra visszabontása is indokolt lehet. A természetes állapotok helyreállítására, az úgynevezett visszavadításra Nyugat-Európában már vannak példák.

Az SOS Balaton kezdeményezői több minisztériumhoz és az alapvető jogok biztosához is fordultak. A természetvédők szerint azonban a hosszú távú tervek mellett azonnali intézkedésekre is szükség lenne.

Kapcsolódó cikkek