Zirc

Huszonnégymilliós keretet biztosít Zirc a jövő évi nagyrendezvényekre

Küldés üzenetben

A Gyereknap & Nyárindító és a ZIRCikON 2027-es megrendezésére 24 millió forintos keretet szavazott meg a zirci képviselő-testület. Az októberi ülésen iskolai sporttámogatásról és a város forgalmi rendjének felülvizsgálatáról is döntöttek.

Az energetikai korszerűsítésen áteső könyvtár épülete (Fotó: zirc.hu)

A rendezvényekre szánt keretbe beszámítják az előző évben ugyanerre a célra adott támogatás maradványát – közölte Zirc önkormányzata. A Gyereknap & Nyárindító és a ZIRCikON a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB jövő évi terveiben szerepel. A következő évi rendezvények támogatásáról három hónappal a IV. ZIRCikON után döntött a testület.

Még idén is terveznek nagyobb sporteseményt, mivel Zirc részt vesz az Európa Sportrégiója 2026 programban. A kétnapos, mozgásra és egészségre épülő rendezvényt várhatóan novemberben tartják meg. Eredetileg összetett, öttusa témájú programot terveztek, ennek költsége azonban meghaladja a projekt teljes fedezetét.

A szervezéssel a beszerzési eljárás ajánlattevői közül a Hazai Pálya Kft.-t bízta meg a képviselő-testület. A projekt részeként eszközöket is beszereznek.

900 ezer forintot különítettek el az iskolák sporttámogatására

A város ismét csatlakozik a „Millió lépés az iskoládért” programhoz, amelyet az Aktív Magyarország és a Magyar Szervátültetettek Országos Szövetsége koordinál. Az önkormányzat az elmúlt években többször is részt vett a kezdeményezésben, hogy sportszerekre beváltható támogatással segítse a kihívást teljesítő helyi iskolákat.

Egyelőre a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola jelezte részvételi szándékát. A testület a két zirci középfokú oktatási intézmény csatlakozására is számítva összesen 900 000 forintot különített el. A támogatás feltétele, hogy a részt vevő iskolák a december 6-ig tartó akcióban legalább 7 kékkörnek megfelelő kilométerszámot gyűjtsenek össze.

A régi tanuszoda épületében fűtésre használható klímaberendezést szerelnek fel. Ezzel az ott edzéseket tartó Felsőörsi Bokszsuli Sportegyesületet segíti az önkormányzat. A beszerzést és a telepítést az egyesület által megfizetett bérleti díjból fedezik; a munkát végző vállalkozást már kiválasztotta a testület.

Január közepéig várják a forgalmi renddel kapcsolatos javaslatokat

Az önkormányzat felülvizsgálja Zirc közúthálózatának forgalmi rendjét. A hivatalhoz már több észrevétel és javaslat érkezett, a további lakossági jelzéseket 2027. január 15-ig várják. Erről külön felhívást is megjelentetnek a helyi tájékoztató felületeken.

A beérkezett észrevételekről az érintett hatóságokkal is egyeztetnek. A szükséges forgalmirend-változásokat a képviselő-testület a tervek szerint a 2027. májusi ülésén tárgyalja, a sürgős esetekkel viszont soron kívül foglalkoznak.

A testület egyelőre tájékoztató jelleggel, két külön napirendben tárgyalt az önkormányzati intézményekben szükséges állagmegóvási, karbantartási és korszerűsítési munkákról, valamint a városi járdafejlesztési igényekről és a lehetséges turisztikai célú kerékpárút-fejlesztésekről.

Szolgálati lakás, szociális ellátás és képviselői kérdések

Az eredetileg tervezett helyen, a Reguly utca 3. szám alatt alakítanak ki szolgálati lakást a Versenyképes Járások Program első ütemében. A helyszínről egy közelmúltbeli rendkívüli ülésen döntött a testület. Az októberi, munkaterv szerinti ülésre elkészült az előzetes megvalósítási ütemterv, és elfogadták a tervező kiválasztásához szükséges ajánlattételi felhívást, valamint a tervezési programot. Ezek után indulhat a beszerzési eljárás.

Jóváhagyták a Magyar Vöröskereszt Veszprém Vármegyei Szervezetével kötendő ellátási szerződést, amely újabb két évre biztosítja a hajléktalan személyek átmeneti szállását. Az ellátottak után 2025-ben 382 200 forintot, 2026-ban a beszámolóig 210 700 forintot térítettek meg a szolgáltatónak.

A képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert a Zirc III. számú vegyes fogorvosi körzet folyamatos ellátásához és működtetéséhez szükséges döntések meghozatalára is.

Határozatban mondtak köszönetet az iparterületen megtartott „Nemzeti Bajnokság” szarvasmarha-kiállítás szervezőinek. Az önkormányzat az ingatlan térítésmentes használatba adásával és tárgyi eszközzel is támogatta a rendezvényt.

Hédl Evelin önkormányzati képviselő két interpellációjára adott polgármesteri válaszról is szavaztak. Az önkormányzati tulajdonú lakás rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos válaszokat elfogadta a testület, a mobil színpad használatba adásáról szólókat viszont nem. Utóbbi ügyet a testület tagjaiból alakuló háromfős bizottság vizsgálja tovább.

Kapcsolódó cikkek