„A természetkárosítás nem maradhat következmények nélkül!” – ezzel a határozott kijelentéssel zárta Facebook-bejegyzését Gajdos László élő környezetért felelős miniszter, aki a balatonberényi nádirtásra reagált.
Mint korábban megírtuk, egy lakópark előtt lánctalpas markológéppel mintegy ezer négyzetméternyi, kiemelkedő ökológiai értékű nádast pusztítottak el a Balaton medrében. A munkálatokat lakossági bejelentés nyomán állították le. A gépkezelőnek nem volt engedélye, megbízójának kiléte pedig továbbra sem ismert.
Gajdos László szerint a beavatkozás súlyos, feltehetően visszafordíthatatlan károkat okozott az élővilágban.
A miniszter közölte, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság már bejelentést tett a Veszprém Megyei Kormányhivatalnál, így az illetékes hatóság megkezdheti az ügy kivizsgálását.
A tárcavezető külön köszönetet mondott a természetvédelmi őröknek, akik gyorsan intézkedtek a helyszínen, valamint annak a lakosnak, aki észrevette és bejelentette a pusztítást.
A természetvédelmi őrök egy vélhetően megsérült mocsári teknőst is kimentettek a letarolt nádasból.
Az ügyben – amint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk – már rendőrségi nyomozás is indult. A hatóságoknak azt is tisztázniuk kell, ki rendelte meg az engedély nélküli munkálatokat.
Fotó: Gajdos László / Facebook
