Öten fulladtak a Balatonba az idei nyári turisztikai szezonban, pontosan ugyanannyian, mint egy évvel korábban. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság Siófok képviselő-testületének készített beszámolójából az is kiderül, hogy a tragédiák egy részében feltehetően rosszullét vagy félrenyelés játszhatott szerepet – számolt be az MTI.
A két vízibiciklis áldozat a járműről esett vagy ugrott a vízbe, és a feltételezések szerint nem tudtak megfelelően úszni. A kishajóról vízbe került harmadik áldozat viszont tudott úszni. A rendőrség szerint mindhárom halálesetben közrejátszhatott valamilyen rosszullét vagy félrenyelés.
A negyedik áldozat kajakozás közben, nyílt vízen borult fel. Bár tudott úszni, a baleset pontos körülményeit nem sikerült rekonstruálni.
Az ötödik tragédia különösen figyelmeztető: az áldozat a parttól mindössze 20–60 méterre, körülbelül félméteres vízben vesztette életét. Halálát feltehetően rosszullét okozta.
Több mint kétszáz embert mentettek meg
A vízirendőrök a nyári hónapokban 129 alkalommal avatkoztak be, és összesen 215 ember életét mentették meg. A kapitányság hangsúlyozta, hogy sikertelen mentés nem történt, és viharban sem következett be halálos baleset.
A víziközlekedésben mindössze egy balesetet regisztráltak: két vitorlás kishajó ütközött össze, de személyi sérülés nem történt.
A Balaton nyári forgalmát jól érzékelteti, hogy egy-egy forró napon több mint 300 ezren tartózkodtak a tó 149 kijelölt, illetve a még ennél is több nem kijelölt fürdőhelyén.
A vízirendészetnek ekkora tömeg mellett kellett gondoskodnia a fürdőzők és a víziközlekedés résztvevőinek biztonságáról.
Több mint kétezer gyereknek tartottak előadást
A rendőrség a megelőzésre is nagy hangsúlyt helyezett. A nyári szünetben vitorlás- és gyermektáborokban 75 alkalommal, több mint 2200 gyermeknek tartottak előadást a Balaton veszélyeiről és a biztonságos vízi közlekedés szabályairól.
A kapitányság szerint folytatni kell a Balaton Fejlesztési Tanács által is támogatott Mentőöv programot, és tovább kell erősíteni az együttműködést a strandüzemeltetőkkel, önkormányzatokkal és vízimentő szervezetekkel.
A szezonban 506 alkalommal rendeltek el viharjelzést.
Kevés bűncselekmény, kevesebb szabálysértés
A vízirendészet beszámolója szerint a Balaton vízterületén továbbra is viszonylag kevés bűncselekmény történt. Négy ügyben indult nyomozás: orvhalászat, természetkárosítás, környezetkárosítás, valamint egy vitorlás hajó megrongálása miatt.
A víziközlekedési szabálysértések miatt indult eljárások száma a tavalyi 86-ról 79-re csökkent.
A nyári vízirendezvényekre 134 kérelmet nyújtottak be, ezek közül 102 rendezvényt tartottak meg, nyolccal többet, mint az előző évben.
A beszámoló egyik legfontosabb tanulsága, hogy a vízmélység és az úszástudás önmagában nem jelent teljes biztonságot. Az öt halálos eset közül többnél is felmerült, hogy váratlan egészségügyi probléma vezethetett a tragédiához.
