Nem olvasta az Aranyos-völgy értékesítéséhez készült értékbecslést – ezt mondta Porga Gyula a Veszprém Televízió Beszéljünk róla! című közéleti magazinjában. A polgármestert Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, Hajas Bálint, a Vehír főszerkesztője és Herendi Gábor, a televízió ügyvezető-főszerkesztője kérdezte. A beszélgetés középpontjában az önkormányzati ingatlanügyletek és az Aranyos-völgy jövője állt.
Porga szerint a terület beépítéséről a lakossági tiltakozás és a megváltozott körülmények miatt kellett újragondolni a korábbi elképzeléseket. Úgy fogalmazott: a városvezetés belátta, hogy a völgyet nem szabad beépíteni. A cél most egy zöld, rekreációs terület kialakítása, amely a Séd-völgy folytatásaként kapcsolódhatna a városhoz.
Az értékbecslésről a szakértőt kérdezné
Szalóki Viktor az eladások előkészítését kérte számon. Felvetette, hogy az Aranyos-völgy déli területének értékbecslésében gyulafirátóti, Répa utcai ingatlanok szerepeltek összehasonlításként, és vitatta, hogy a városon belüli elhelyezkedésüket azonosan lehetett értékelni.
Azt is elmondta: a város egy szomszédos területet 2021-ben négyzetméterenként 8400 forintért vásárolt meg, miközben az eladott területek átlagos négyzetméterára az általa ismertetett adatok szerint 4600 forint volt.
Porga válaszában az értékbecslő szakmai felelősségét hangsúlyozta. Szerinte nem a polgármester feladata felülbírálni, milyen szempontokat vesz figyelembe a megbízott szakértő.
Amikor Szalóki arra kérdezett rá, milyen benyomást tett rá maga a dokumentum, a polgármester azt válaszolta:
„Én nem olvastam az értékbecslést.”
Indoklása szerint az ingatlant nem közvetlenül az önkormányzat, hanem egyik gazdasági társaságának leányvállalata értékesítette, és az ilyen ügyletekről nem a polgármester dönt.
A meghívások nyomát keresték, Porga a korábbi hirdetésekre hivatkozott
A vita másik fontos pontja a versenyeztetés dokumentálhatósága volt. Szalóki a VKSZ közérdekű adatigénylésre adott válaszára hivatkozva azt mondta: nem rekonstruálható az az elektronikus levelezés, amelyből kiderülne, a meghívásos értékesítés során kiket, mikor és milyen feltételekkel kértek ajánlattételre.
Az újságíró szerint ennek azért is jelentősége van, mert az egyik ingatlancsomagnál három ajánlattevőből kettő, a másiknál négyből kettő között tulajdonosi kapcsolat állt fenn.
A polgármester azzal érvelt, hogy a területeket hosszú éveken át próbálták eladni, ingatlanközvetítők is hirdették őket, és korábban befektetési vásárokon is bemutatták a lehetőséget. Elmondása szerint az egyik területre három, a másikra négy ajánlat érkezett, és mindkettőt az értékbecslésben meghatározott összeg felett értékesítették.
Szalóki ugyanakkor többször visszatért arra: a korábbi nyilvános hirdetések mellett a végső, meghívásos eljárás résztvevőinek kiválasztását is meg kellene tudni ismerni.
Porga kijelentette, hogy támogatni fogja az ellenzék vizsgálóbizottság létrehozására tett javaslatát. Egyúttal hangsúlyozta: meggyőződése szerint a VKSZ-nél és az önkormányzatnál is a hatályos jogszabályoknak megfelelően jártak el.
A személyi kapcsolatokról is kérdezték. Szalóki azt vetette fel, hogy Varga Tamás alpolgármester az érintett értékesítések időszakában egyszerre volt a VKS igazgatósági elnöke és Mihalovics Péter egyik cégének ügyvezetője. Arra volt kíváncsi, tudott‑e erről a polgármester.
Porga erre nem adott egyértelmű igen–nem választ. Arról beszélt, hogy Veszprém kisváros, ahol sokan ismerik egymást, és természetesnek tartja, ha egy alpolgármesternek korábban civil foglalkozása volt. A vagyongazdálkodás eredményei között a városi vagyon gyarapodását, a megszerzett és felújított épületeket emelte ki.
Kisajátítás is szóba kerülhet, szigorítanák az eladások rendjét
Az Aranyos-völgy jövőjéről Porga azt mondta: szerinte az lenne megnyugtató, ha a zöldterületnek szánt ingatlanok önkormányzati tulajdonba kerülnének.
Lehetséges útként a kisajátítást nevezte meg, amelynél az árat szakértő állapítaná meg. Azt is felvázolta, hogy a tulajdonosok bírósághoz fordulhatnak, ha a beépíthető területek új besorolást kapnak. Különalkura ugyanakkor saját elmondása szerint nem törekszik.
A polgármester különbséget tett a két nagy befektető területei és a völgy északi részén található 21 kisebb telek között. Utóbbiaknál nem zárta ki, hogy más feltételeket javasoljanak a településtervezők. A teljes területre elrendelt változtatási tilalom tehát önmagában még nem jelenti, hogy minden ingatlan végleges besorolása azonos lesz.
Az új völgyhíd építését Porga szerint nem akadályozza a mostani döntés. Elmondása alapján a minisztérium rendelkezik a jogerős építési engedéllyel, és a szükséges kisajátítások is megtörténtek; a beruházás elindításához a finanszírozásra van szükség.
Az ingatlaneladások körüli vita nyomán a polgármester a városi cégek vagyongazdálkodási szabályain is változtatna. Novemberre olyan előterjesztést ígért, amely az önkormányzati ingatlanokhoz hasonló döntési rendet vezetne be a társaságoknál: az értékesítések értékhatártól függően bizottság vagy a közgyűlés elé kerülnének.
