„A magyar tenger. A mi drága, de még elég drága Balatonunk” – ezekkel a szavakkal kezdődik az 1973 augusztusában bemutatott filmhíradó, amely a balatoni főszezonról tudósított.
A Balaton – árnyékban című riport azonban hamar túllépett a szokásos nyári képeken. A zsúfolt strandok és szállodák után azokat a gondokat mutatta be, amelyek a gyorsan fejlődő üdülőövezetben egyre súlyosabbá váltak.
A korabeli filmhíradó két nagy problémával foglalkozott: a balatoni nyaralás drágulásával és az ellenőrizetlen építkezésekkel.
Hatszáz engedély nélküli épület egyetlen városban
A riport második felében Laki Albert, a Siófoki Városi Tanács főmérnöke beszélt arról, hogy az előző években rendkívüli mértékben megszaporodtak az engedély nélküli építkezések.
Csak Siófokon 599 ilyen épületet mértek fel. Egy részük olyan külterületen állt, amelyet egyáltalán nem jelöltek ki építkezésre.
A hatóságok két fő problémát emeltek ki. Az egyik a településkép romlása volt: a házilag összeállított bódék és nyaralók rendezetlen telepeket alkottak. A másik, ennél súlyosabb gondot a közművek hiánya jelentette.
Az új épületek környékén sok helyen nem volt megfelelő vízellátás, csatornázás és szennyvízkezelés. A főmérnök szerint egyetlen telek teljes közművesítése 50–55 ezer forintba került volna, amire az akkori tanácsoknak nem volt elegendő pénzük.
A riport külön bemutatta a siófoki Papagáj-telepet, amelynek felszámolását tervezték.
Az egyik engedély nélkül építkező férfi azonban vitatta a hatóságok álláspontját. Szerinte a terület korábban rosszabb közegészségügyi állapotban volt, mert az emberek az erdősávot használták illemhelyként. Azóta legalább néhány vécét felállítottak, mondta, most mégis az épületek külsejével van baj.
A film készítői nem fogadták el az érvelést. Arra figyelmeztettek, hogy a közművek nélküli, zsúfolt telepeken nyáron könnyen terjedhetnek a fertőzések.
Már akkor is sokaknak túl drága volt a Balaton
A riport első fele a nyaralási lehetőségeket járta körül.
1973-ban a szakszervezeti üdülőkben 90 ezren nyaraltak kéthetes turnusokban, a vállalati üdülők pedig közel 200 ezer embernek biztosítottak pihenési lehetőséget.
Az egyik megszólaló család 700 forintot fizetett a szakszervezeti üdülésért, egy gyermekkel együtt. Mások vállalati üdülőben, személyenként és éjszakánként hat forintért kaptak szállást.
Akiknek azonban nem jutott ilyen lehetőség, azoknak már jóval mélyebben kellett a zsebükbe nyúlniuk.
A fizetővendég-szobákért éjszakánként 70–200 forintot is elkértek. Egy megszólaló arról panaszkodott, hogy a Balatonnál már nem talált szabad szobát, ezért Veszprémben kellett megszállnia, 260 forintért – reggeli nélkül.
A legolcsóbb megoldást a kempingezés jelentette. A film készítői sátorozó fiatalokat is megszólaltattak, akik elmesélték, hogyan próbáltak minél kevesebb pénzből megélni. Volt, aki krumplifőzeléket és fasírtot evett, másoknak egy tejfölös-fokhagymás lángos jelentette az egész napi étkezést.
Ötvenhárom évvel később ismét a beépítés a legnagyobb viták egyike
A balatoni építkezések kérdése 2026 őszén ismét a figyelem középpontjába került.
Az SOS Balaton kezdeményezés októberben interaktív térképen mutatta be a tópart beépítettségét. Az OpenStreetMap adataira épülő felmérés szerint a partvonal mindössze 21,4 százalékán nincs száz méteren belül épület vagy más, a vizsgálatban figyelembe vett építmény.
A térkép az épületeken kívül a kikötőket, mólókat, utakat, sétányokat és vasúti létesítményeket is számításba veszi, ezért az adatok nem kizárólag az épületekkel elfoglalt területeket mutatják.
A civil szervezetek a természetes partszakaszokat veszélyeztető nagyberuházások felfüggesztését sürgetik. Különösen éles vita alakult ki a fonyódi Pogányvölgyi-víz torkolatánál tervezett lakópark körül, amelynek környezeti hatásaira kutatók is figyelmeztettek.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szerint a déli part beépítettsége és mesterséges átalakítottsága már eléri a 75 százalékot.
A két korszak között persze lényeges különbség van. Az 1973-as filmhíradó elsősorban az engedély nélkül, sokszor közművek nélkül felépített kisebb nyaralókat és bódékat kifogásolta. A mai viták jelentős része viszont jogszerűen engedélyezett, nagy értékű lakóparkokról, apartmanházakról és más beruházásokról szól.
A közös kérdés mégis felismerhető: meddig terhelhető a Balaton partja újabb építkezésekkel, és ki dönthet arról, milyen marad a tó környezete?
Az 1973-as filmhíradó végén a narrátor – máig érvényes módon – így fogalmazott:
„A Balaton közkincs.”
